| Utazás és tartózkodás |
Megközelítés Magyar vendégeink általában vonattal, gépkocsival, vagy tömegközlekedéssel juthatnak hozzánk.A Klinika a harmadik kerületben, az Árpád híddal szemben fekvő hegyoldalban helyezkedik el, tehát vagy a hídfőtől érdemes taxit hívni telefonon, vagy a Kolossy tértől 165-ös busszal lehet bennünket elérni. A buszmegállótól, a Honi ABC-től még 15 perc séta lesz a Remete köz 6. Gépkocsival három útvonal létezik hozzánk. 1. az Árpád híd budai hídfőnél balra a felüljáró alatt, rögtön jobbra kanyarodva a Kiscelli utcán végig kell haladni, keresztezve a Bécsi utat. A Kiscelli Múzeum mellett, a Kolostor utcán végig fel kell jönni, a végénél jobbra kanyarodni, az "Y" alakú kereszteződésben balra a Nyereg utca tövénél rögtön elhajlik a Remete köz. A páros-páratlan számok jelentősen elcsúsznak, ezért keresse a hatos számot és a barack színű házat! 2. A Szépvölgyi útról elkanyarodni a Daubner cukrászda után a Folyondár utcára jobbra, végighalva egyenesen a kereszteződés után ugyanúgy, mint az előbb. 3. Eurocenter bal oldalán haladó Perényi út és a lejtőn fel a hegyre és a végénél balra kell kanyarodni vagy 5 m-t és rögtön fel jobbra lehet bekanyarodni a Remete közbe, ami nem zsákutca! Külföldi vendégeink repülővel Budapest Liszt Ferenc Repülőtér 1.-re a fapados járatokkal ( kb 20 km-re van közelebb a városhoz, mint a 2. ) és a Reptér 2.-re érkeznek a nagyobb repülőtársaságok járataival ( www.malev.hu ). A Repterekről a város-centrumba érdemes vagy vonattal, ( www.mav.hu ), vagy airport minibusszal, vagy szerződött taxival bejutni. TartózkodásMint minden nagy város, Budapest is 24 órán át él és kiváló programlehetőségeket kínál. Igényei szerint bármilyen szálláslehetőség adott ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ). Budapest több, mint 3000 éves múlttal rendelkezik, így a városban rengeteg történelmi épület és műemlék található ( www.tourinform.hu ). Érdemes megemlíteni, hogy Európában a legnagyobb számban nálunk található természetes meleg vízű forrás és a ráépülő gyógyfürdők ( Széchenyi, Gellért, Király, Rudas, Lukács fürdő ). Magyarországi éghajlata: mérsékeltövi kontinentális. A négy évszak között nagy különbségek vannak. Leghidegebb a január (max. -15 C°), legmelegebb a július (max. +35 C°). A napi hőmérséklet-ingadozás elég magas. A tavasz április elején kezdődik, nagy esőzések kísérik, a nyár száraz és meleg, az ősz hűvös és csapadékos, a tél közepesen hideg és általában száraz. PénzFizető eszközünk a forint. Magyarországon valamennyi hitelkártyát elfogadják a boltokban. Pénzt válthat bankban, utazási irodákban és váltó helyeken. A műtéti díj rendezése nálunk készpénzben a műtét előtt történik. |




Magyar vendégeink általában vonattal, gépkocsival, vagy tömegközlekedéssel juthatnak hozzánk.